Meglepő

Fura. Fura elolvasni a három évvel ezelőtt írt történetem. Már az fura ha sajátodat olvasod, de az is fura, hogy ennyi ideje már és hihetetlen, hogy ennyi mindenki olvasta. Fura az élet nem gondoljátok. Van amit gyorsan elfelejtesz, néha eszedbe jut és esetleg ránézel. Mindig ilyenek vagyunk? Elfelejtünk valamit, vagy valaki, nem gondoskodunk róla és lezárjuk. Talán fura nektek ilyen tragikus történetet olvasni, egy nyári szerelem, öngyilkosság, gyerek, gyors házasság és mélységes halál. De meglepő lenne számotokra ha azt mondanám igaz. Talán nem gondoltok bele, hogy egyes blogok belőlünk épülnek fel. Mi vagyunk a történetünk megalkotója, mi határozzuk meg a cselekmény szálakat. Tudom, hogy senki nem fogja ezt látni, esetleg páran de hihetetlen mennyi idő telik el. Változtunk? Persze. Percről percre változunk, még is lassan valljuk be, nem vagyunk önmagunk. Bár mi az hogy önmagunk? Mihez viszonyítsunk önmagunkat? Mit gondoltok?
Igaz a történet, vagy sem?
Talán az vagy sem. Lehet benn igaz vagy sem. Mint mi. Össze állunk a jóból és a rosszból. Ezért vagyunk emberek. Víz 35l - Szén 20 kg - Ammónia 4l - Mész 1.5 kg - Foszfor 800 g - Só 250 g - Salétrom 100 g - Kén 80 g - Fluor 7.5 g - Vas 5 g - Szilícium 3 g És még 15 egyéb anyag nyomokban.
Ennyik vagyunk, vagy többek?
Ez a történet az ami, megmutatja, hogy milyen átlagos embereknek vannak átlagon felüli problémái. Ahogy neked vannak problémáid, úgy nekünk is. Talán az élet a probléma, amibe csöppnyi boldogságok vannak, vagy a boldogság, amibe csöppnyi probléma van. Küzdünk és küzdünk, hogy eltudjuk dönteni, melyik is vonatkozik ránk. Mert nem mindegy, hogy te kérlek szépen, igen te melyik oldalról nézed. Ez a történet se mindegy, hogyan olvasod, elmond valami és befejez, talán a végét mondja el, de mint tudjuk semminek nincs vége, csak ha mi úgy gondoljuk. S mint úgy gondoltam, hogy vége van hát vége is lett. De valahol valamiben, valakiben tovább él ez a történet, amit senki nem tud, de nem is akar. Tudni akarunk mi mindent? Miért is lenne jó? Tudni a halálod idejét, hogy a szeretteid körülötted legyenek, vagy inkább boldog percekben nem tudni. Talán mindkét fél boldog, talán nem. Na és mi az a boldogság? A vég, a kezdet, vagy a folytatás. Hol folytatjuk? Az elejétől, vagy a végétől. Hisz a vég is egy kezdet. De milyen egy kezdet.

Epilógus

~Örökké együtt és tovább~
Író

Halványan sütött be a napfény a kórházi szobába. A lány ott feküdt. A fiú ott gubbasztott a sarokban reménykedve, hogy szerelme életben marad. Rájött, hogy nem akar mást csak a lányt. Könnyen táncoltak arcán, szemei pirosan duzzadtak.Düh és szomorúság tükröződött szemeiből. Halk ajtó nyitódásra eszmélt fel. A doktor volt az. Lassú léptekkel indult a sarokban ücsörgő fiúhoz.

-Elnézést!-szólalt meg. Hangjában lehetett érezni a  sajnálatot de mégse, mégse érdekelte a fiút. Elengedte a  füle mellett a doktor szavait. Tekintetét a hófehér bőrű lányra terelte. Tudta, hogy  vége mindennek. Legbelül a fájdalom teljesen össze törte de  nem akarta mutatni. Szereti azt a lány még mindig. Ő volt számára a minden és a kislánya. És most elveszett őket....

○

Sírt a lány. Elvesztette a legjobb barátnőjét. Teste remegett, izzat testével össze vissza forgolódott.Talán most megértette, hogy  milyen érzés elveszíteni valaki fontosan. Valakit aki közel állt hozzá, számára már testvérként. Gondolatai össze vissza cikáztak. Félt, hogy valós a tény. Félt, hogy valójában elvesztette...

○

Félig lehajtott fejjel dőlt neki a fának. Lehunyta szemeit és vissza emlékezett utolsó vidám emlékére.

-Ígérd meg, hogy vigyázol magadra!-néztem rá.-Tudod a tűzoltók munkája nehéz és féltelek!-folytattam.

-Szeretlek anyu és nyugi nem lesz semmi baj!-mosolygott.

-Büszke vagyok rád!-könnyes szemmel öleltem meg.

-Szeretlek anya!-ölelt meg majd puszit nyomott arcomra és elment.

A nő lassan a kezével végig húzta arcát, majd kinyitotta a szemét. Az egyetlen lányát elvesztette...

**

Eljött az idő...A fiú lassan felállt az ágyról, majd kilépett a szobából és néma csendben elindult a temető felé.A kocsiban néma csend loholt, csak a halk szuszogások hallatszottak. A fiúk tudták, hogy Harry most nem akar beszélni róla így hát néma csendben nézték barátukat....

Harry szemszöge:

Addig vagy boldog míg szerelmed ott van melletted és fogja  a kezed, de csak akkor jössz rá, hogy mennyire fontos volt neked amikor már nincs veled.A halál erősítette meg bennem, hogy mennyire szeretem őket. Fontosak számomra öröké.

Nagyon hálás vagyok amiért olvastátok a blogom és kommentáltatok. Számomra nagyon fontosak vagytok és remélem sohase fogjátok a történetemet elfeledni! Szeretlek titeket^^ mind öröké. By.Dorka Puszi

2.évad 11.rész

Na hát itt az utolsó rész. Az epilógus  nemsokára várható lesz.


~A halál ott van a  sarkadban arra várba, hogy lecsaphasson rád~

FBI tag szemszöge:

-Öt, négy, három, kettő, egy!-számoltam vissza.-Most!-ordítottam. Berúgtam az ajtót, majd előre mentem és körbe néztem.
-Fel a kezekkel!-ordíbáltam az előttem álló férfinek aki meglepetségtől nem mert megmozdulni.-Letérdelni!-ordibáltam tovább. Végre felfogta, hogy mit ordibálok neki és letérdelt. A társaim lefogták és kivezették. Én tovább mentem, majd benyitottam egy szobába.
-Jesszusom!-ennyit tudtam kibökni a látványtól.-Hogy tudd egy ember ilyet csinálni!-néztem végig a véres falakon, majd megláttam a földön egy nő mellette egy kislányt.
-A nő Jessica Moon és kislánya Anna!-nézett végig a főnök rajtuk.-A nőt régebben rabolta el a kislány-t meg két napja!-folytatta, majd utat engedtünk a holtest elszállítónak.
**
Harry Styles szemszöge:

-Miért hivattak?-néztem a rendőr kapitányra.
-Öm megtaláltuk a feleségét és a kislányát!-nézett rám furcsán.
-Tényleg, Hol vannak?-néztem rájuk csillogó szemekkel. Végre megvannak, annyira hiányoztak. Jessica életem szerelme és a kis tündérkém Anna.
-Sajnálom!-vette le a kalapját, majd elmagyarázott mindent.
**
-Nyugodj meg!-simította végig a  hátam Zayn. Nem bírom vissza fogni magam.
-Miért én kaptam eszt, mit tettem ezért!-néztem végig feleségem és kislányom holttestén.
-Nem tudom!-suttogta Zayn, majd a  többiekkel együtt elmentek. Ajtó nyitódásra lettem figyelmes. Liam volt az.
-Mit akarsz?-fordultam felé.
-Tudod nincs tapasztalatom a gyászolók fájdalmának enyhítésében. Csak azt tudom, hogy a halál vagy megöli azt, aki hátramarad, vagy életre kelti!-nézett rám.
-Ezzel nem segítesz!-néztem vissza rá, majd lehunytam a szemem és vissza tekintettem a régi szép időkre.Az nap a fiúkkal mentünk nyaralni.

[Visszaemlékezés]

-Roham!-ordibáltam és elsőként futottam be a tengerbe. Utánam jött Liam Niall Louis és Zayn. És végül de nem utolsó sorban Perrie. Mikor már végre mindannyian a vízben voltunk Zayn és Perrie smárolni kezdtek amit mi hosszú úúúú-zásként fogadtunk.
-Oda nézzetek!-mutatott Niall egy kockulo (?) lány felé.
-Gyönyörű!-motyogtam zavartan mire mindenki gondolom meghallotta. 
-Meny!-utasított Liam.
-Oksi!-mosolyogtam a legszebb mosolyommal.Gyorsan oda futottam. 
-Szia!-köszöntem.
-Szia!-köszönt vissza fapofával.
-Nincs kedved oda jönni hozzánk!-mutattam a  fiúk felé akik óriási mosollyal integettek, mint az örültek.
-Nincs!-válaszolt.

[Jelen]

Életem egyik legszebb napjának tudtam be. Ott akkor döntöttem el, hogy életem párja lesz. Olyan sok dolgon mentünk keresztül. Volt, hogy már tényleg azt hittem, hogy nincs jövőnk de végül még is lett. De nem olyan amit én akartam. De a sorsot nem magunk írjuk.


Drágáim uncsi rész^^ Hozom az epilógust!!

2.évad 10.rész

Köszönöm az előző részhez szánt komikat meg a mostanihoz is ^^ Itt a kövi rész jó olvasást!^^


~Ha elvesztünk valakit, az egyenlő a szívből kitépet kis darabkából~           

>>Zene<< Annie szemszöge:

Négy hónap múlva
Június

Néha, az emberek  úgy akarja mesélni a  történeteket, mintha meg se történt volna, mintha egy kitalált történet lett volna. De a valóság nem egy mese ami mindig happy end-ben végződik. Akár akárjuk akár nem elkel fogadnunk.
-Egyáltalán figyelsz rám?-nézett rám Zayn.
-Tudod amióta..!-kezdtem bele.
-Kincsem!-fogta meg a kezem.-Megfogják találni!-nézett a szememben. Zayn hangja kicsit megnyugtatott, de még így se tudtam figyelni.
-Nem fog menni!-fakadtam ki.-Addig nem fogok hozzád menni amíg nem találta meg a  rendőrség!-álltam fel és bementem a szobámba. Van egy kis rész ahol mindenféle kép található. A legtöbb rólam és Jessicáról van ahogy bulizunk. De aztán van azon kívül Mark-kal, Jack-sonnal akivel már nem tartom a kapcsolatot, ha jól tudom Jessica sem. És ott, igen akkor eltört a mécses. Hirtelen felszabadulás megfogtam a közelemben lévő keretben lévő közös képünket Jessicával és hozzá dobtam a falhoz. Zayn futott be. Tágra nyilt szemekkel figyelte a produkciómat. Tudta, hogy miért akadtam ki. Négy hónap azért kicsit se sok, és rólam tudni illik, hogy Jessica a  legjobb barátom és nélküle alighogy bírnám ki.
-Bíztos, hogy elő fog kerülni!-jött mellém és megölelt. Most sokkal jobban esett ez az ölelés, mint egy csók, vagy egy óra dumálás.
-És ha nem fog élni?-dünnyögtem a vállába.
-Nem így kell hozzá állni!-simogatta a vállam.

Harry szemszöge:

Életemben nem éreztem magam ilyen elveszettnék. Ugyan azok az ismerősök, zenék, táncok még is elveszettnek érzed magad. Nincs itt az a  személy mely számodra sokat jelent aki miatt élsz aki miatt reggel felkelsz.
-Találtak valamit?-törtem meg a kínos csendet.
-Annyit sikerült végre kiderítenünk, hogy a város környékén szállhattak meg!
-Köszönöm!-néztem fel.  Négy hónap után már ez is sokat jelent. Az első napokban fittyet hánynak, hogy elrabolták a lányt akibe végülis szerelmes vagy. A második napokban ráállítanak az ügyre egy rendőrt és letizztázzák azzal, hogy "ennyit tehetünk". Aztán jön a  harmadik nap amikor már kutyák is  a szerelmed keresik, és akkor rá jössz, hogy két napot basztál el és hallgattál a rendőrökre. Abban a két napban, már egy kínai büfé kukájában lehet. És akkor belegondolsz, hogy kit veszítettél el.  Fontos számodra ez a személy, bármit megtennél érte, akár magadat is oda adnád érte.

Jessica szemszöge:

Félig holttan feküdt Bo a földön, körülötte minden hol a vére csurgott. Hogy tehettem ilyet?. Szorongva dobtam a földre a gyilkos fegyvert. Gyorsan az ajtóhoz siettem és mint az örült rángatni kezdtem. Zárva..Halk morgásra lettem figyelmes. Baszki ébredezik. Gyorsan az ablakhoz futottam ami háleluja nyitva volt, csak nem számoltam azzal, hogy lekell ugranom.
-Megvagy!-ordíbálta Bo, majd vissza rántott és fejbe vágott valami vassal.

Bo szemszöge:

Lassan másztam be az ablakon ne hogy meghallják, hogy itt vagyok. Csendben lopakodtam az ágy mellé, majd gyorsan a szájára tettem egy altatóval befújt kendőt. Remélve, hogy senki nem hall, gyorsan az ablak felé vittem és átmásztam végül beültettem a  kocsiba.


Mivel itt a suli idő ezért lassabban jönnek majd a  részek. Jó sulit kívánok^^ :3 <3

Wíííííííííííííííííííííííííí

Megérkezett a blog tailerje

Uh Wííííííí

2.évad 9.rész

Nagyon jól estek az előző kommentek, ezért nem zárom be a blogot^^Jaj hát igen ezt nem említettem, azéárt nem említettem mert ha említem akkor mindenki komizik meg minden de persze 5 percre mindenki lusta 1 tetszik kommentett dobni^^ Pár embernek azért van ideje írni és nekik köszönöm (név szerint: Az elöző részhez komiztak a  drágáim^^)


" A napok változnak, az emberek is változnak. Bíztam benned, de néhány dolog sohase változik"

Jessica szemszöge:

Már épp félúton tartottam, mikor eszembe jutott, hogy kéne a táskám, így hát vissza fordultam aminek nem örültem de ilyen az élet teli szerencsétlenséggel. Leparkoltam a  ház előtt, majd gyorsan berohantam. Felmentem a lépcsőn és benyitottam a szobámba...

Harry szemszöge:

Nézegettem  a Jessica-val közöm emlékeinket, amiről persze nem is tudtam, amikor Jessica benyitott. Lefagyva ültem a kezemben  a levél  és a doboz volt.

-Te mit csinálsz?-nézett rám Jessica.
-Öm!
-H..a..rry!-észrevette, hogy mit csináltam. Nem szóltam semmit, csak néztük egymást. -Utálok, miért nézted meg hisz megígérted, hogy nem nézel bele!-sírt. Nem akartam sohase, így látni de megint én miattam sírt. Olyan hülye vagyok.
-Sajnálom!-csak ennyit tudtam ki nyögni.
-Ezt sohase fejeltem el!
-Sajnálom Jessica, csak kíváncsi voltam, hogy mit rejtettél el előlem!
-Hagyjuk!-fogta meg a táskáját, majd kivíharzott.(Zene)
•
-Fiam mondok valami fontosat, minden megszeget ígéret egy összetört szív, ezt jegyezd meg!-apám mondatát, soha nem fogom elfeledni. Aznap megígértem, hogy sohase fogok ígéretet szegni, lám most is azt tettem.Most már mindegy, ha haza ér biztos vagyok benne, hogy bármit megteszek amit ő kér. Bármit.

Jessica szemszöge:

Fájt, amit Harry csinált. Bíztam benne, hogy nem fogja megnézni a dobozt de még is  megnézte. Ez olyan elszomorító dolog, hogy nem is volt már kedvem dolgozni menni.
-Hello!-rontottam be a tűzoltó szállásra, majd levágtam magam a kanapéra.
-Huh ma valaki bal lábbal  kelt fel!- nevetett egyet Bo és leült mellém. Nem érdekelt a további mondandója így behunytam a szemem és próbáltam aludni.

[Álom]

Elköszöntem, majd elindultam haza felé biztos, hogy már Harry otthon van. Az út felénél jártam mikor megállt mellettem egy fehér busz és kinyílt. Nem tudtam egy szót se kinyögni mert, már a  buszban voltam a többi nők (?) között. Mindenki csak sírt, senki se fogta vissza. Oda hajoltam a mellettem ülő nőhöz aki kívételesen nem sírt, csak nézet nézet mintha misem történne semmi.
-Hol vagyunk?-kérdeztem.
-Piacon!-lefagyva ültem vissza. Most már megértettem miért sírnak.
**
Vagy félórát utaztunk, mire végre megálltunk. Lehetett hallani, hogy két férfi veszekszik, majd felnyílik az hátsó ajtó, majd ott van ő aki elrabolt Bo.

-Ááá!-ébredtem fel.
-Minden rendben?-jött ide Harry.Nem nagyon érdekelt, hogy összevesztünk, kellett nekem egy jókora baráti ismétlem baráti ölelés.
-Mi-mi történt?-néztem rá az ölelés után.
-Bo hozott haza, mert elaludtál és csurgott rólad a víz, itthon meg folyamatosan ordíbáltál, hogy Ne!-magyarázott. Lassan felálltam, majd bementem a hálószobába és magam után zártam az ajtót. Harry próbált bejutni de most épp kell nekem egy kis csönd.
-Én ezt nem értem?-hangosan kezdtem gondolkodni.- Hogyhogy nem ismertem fel rögtön, hisz hogy lehet ilyet elfelejteni?!. Félek, hogy a bosszú miatt jött vissza.Azt, hittem meghalt mikor fejbe vertem egy vas csővel. Ez olyan igazságtalanság. Harry és én elridegültünk  egymástól, Annával már nem is törődünk pedig a szülei vagyunk és aki régen elrabolt az visszatért, hogy cafatokat csináljon belőlem. A legrosszabb, hogy most Annie Zayn-el vannak nyaralni úgyhogy ő kilőve mivel nem akarok bele zavarni, mert Zayn mondta, hogy megkéri Annie kezét és én ebbe nem akarok bele rondítani. Anyának meg nem merek szólni a történtekről.
-Jessica!-hallottam meg az ajtó túlfelén álló Harry hangját.-Beszélnünk kell
-Rendben!-ennyit a magányos percekről. Kimentem a szobából, majd együtt leültünk a konyhai asztalhoz.
-Mond!-fordultam felé.
-Nehéz kimondani de én már nem érzek irántad semmi!-ez volt ilyen nehéz kimondani?!
-Én se érzem azt a szikrát!-néztem rá.
-Akkor szakítunk?-tért a lényegre.
-Szakítunk!-sóhajtottam. Lehet, hogy azt mondtam amit hallani akart de én még mindig szeretem. Szeretem ahogy lágyan megcsókol, ahogy mindig felvidít.
**
-Elváltatok?-hülledezett anyám.
-Most nem lehet a gyerek miatt!-válaszoltam.
-Szívemen hordom sorsotokat de érzem, hogy Harry még szeret és vissza jön!-ölelt meg.
-Jó lenne!-öleltem vissza.

Annie Carmen szemszöge:

-Miért nincs itt térerő!-néztem körbe.
-Annie nem azért jöttünk, hogy Jessicáékat zaklassuk!-fordult felém Zayn aki épp a kulcsokat kérte a  szálláshoz.
-De érzem, hogy baj van!-vágtam zsebre a telefonom.
-Életembe még nem láttam szerelmesebb párokat mint Harry-t és Jessicát!-jött mellém, majd súgott valamit a portásnak és elindultunk felfelé.
-Meny csak!-engedett előre, én meg persze bementem. A szóba nagyon szépen nézett ki. Igaz, az már megdöbbentő, hogy a  vízen van. Életemben először most vagyok Bora Borán de imádom.
-Nagyon szép!-néztem körbe, majd megálltam Zayn-nel szemben.-Szeretlek!-suttogtam de nem csókoltam meg, csak a  szép barna szemeit néztem amik gyönyörűen csillogtak.
-Jó nem bírom tovább!-nézett rám bocsánat kérően.-5 perc és jövök!-ez kicsit furcsálottam, hisz azt hittem hogy megfog csókolni. De hát ha nem hát nem. Leültem az ágyra és vártam.
-Annie!-térdelt le ellém.- Annie Carmen hozzám jössz?-nyitotta ki a kis dobozt. Erre nem készültem fel. Felálltam.
-Sajnálom én én!-néztem rá. Szemei már is tudták a választ vagyis Nem.-Nem!-mondtam ki végül hangosan.
-De miért?-nem bírkozott meg a válasszal.
-Félek, hogy elhagysz!
-De nem hagynálak el!
-Tényleg?-hülye vagyok amiért megkérdeztem.
-Tényleg!-attól még, hogy nem mosolygott láttam rajta, hogy alíg bírja vissza fogni a röhögést.
-Akkor hozzá megyek!-ugrottam nyakába de azért remélem nem fog elhagyni.

Oh Köszönöm

Nézettség: 9 237   Juj Köszönöm *-* ^^ Nagyon ^^ Ezért ma dubla résszel jelentkezek by. Dorka Puszika