15.rész

Sziasztok drágáim!!

Hát közeledünk a történetem végére de van pár rész. Szeretném addig, hogy komizzatok! Köszönöm és jó olvasást!             

ⓛⓞⓥⓔ 

Miért gondolom mindig, hogy ez most más lesz? Miért lelkesedem be mindig túlságosan ennyire? Túl naiv voltam már megint. Mindig túl magasra emelkedem, ahonnan nagyon nagyot lehet esni, én meg esem is. A kérdés: az aktuális szakadék most milyen mély?A megtört szívet nem gyógyítja semmi, mert a megtört szív előbb szikkadni kezd, mint a kint hagyott zsemlye, azután pedig megkövül, hogy ölni lehet vele.Nem jó, ha az embernek kedvenc dolgai vannak. Sose legyen kedvenced semmiből. Úgy legalább elkerülheted a csalódást. Nem jó, ha az ember túl erősen kötődik egy tárgyhoz. Vagy akár egy személyhez, ha már jobban belegondolok.Abban a pillanatban, amikor a szokásosnál egy kicsivel jobban sajnálod magad, jusson eszedbe, hogy rettenetesen megnehezíted vele a saját életedet. Az önsajnálat terméketlen. Megbénít. Elvonja azt az energiát, amelyet a világ igazságtalanságainak kivédésére fordíthatnál. Az emberek is hátat fordítanak neked, hadd nyalogasd a sebeidet.Elégedettség és boldogság az én életemben legfeljebb percekre létezik, és akkor is csak illúzió. Mindig van valami rejtett hiba, mely csak arra vár, hogy előbukkanhasson és mindent elrontson.Megeshet, hogy valaki, akit szíved mélyéből szeretsz, megbánt vagy csalódást okoz neked, és akkor minden túlontúl bonyolultnak vagy egyenesen értelmetlennek tűnik majd. De soha ne feledd: minden véget ér egyszer, és semmi sem marad változatlan... Minden egyes nap új kezdetet rejt, és nincs olyan szörnyű sötétség, amelynek a végén ott ne pislákolna a remény.A remény nem élvezet, nem gyönyör. A remény pusztán az elme trükkje, hogy megvigasztaljon, hogy meggyőzzön, hogy a ma elmúlt, de holnap minden rendben lesz. Ma szenvedtek, de holnap nem fogtok. Csupán álmodoztok, reménykedtek, ábrándoztok.Amit én érzek, az nem büszkeség, hanem egy másik bűn. Rosszabb az összes többinél, amelyek azonnali, heves és forró bűnök. Ez a bűn mélyen az ember belsejében van, és csendben, észrevétlenül rágja belülről, mint a borsóféreg a disznót. Ez a Nyolcadik Főbűn. Az, amit Isten kifelejtett. A Remény.A csoda itt lakik közöttünk. Itt él velünk, itt jár közöttünk, veled van az utcán, a munkahelyeden, az otthonodban. Melletted ül az asztalnál, ott fekszik ágyadban, sorban áll veled a boltban. Mindenütt ott van. Nem látod, de ott van. És várja, hogy megszólítsd. Mert csak ennyit kell tenned. De te félsz tőle. Mert azt hiszed, megfoghatatlan, elérhetetlen, rejtélyes. Hogy nincs. Ezért lemondasz róla. Pedig csak meg kell szólítanod. Elmondanod neki, hogy mit szeretnél, mire vágysz.És a Csoda teljesíti. Én Harryt akarom kérlek add vissza nekem. Ígérem minden oda adok ami csak kell. Mindent megteszek.Mindannyian úgy vágunk neki az életnek, hogy a fejünk tele van csodálatosabbnál csodálatosabb eszményekkel, aztán évekkel később már szerencsésnek érezzük magunkat, ha a nap végén még életben vagyunk.

-Ébren vagy kicsim?-zökentet ki a  gondolatim közül anyám.

-Igen!-válaszoltam. 

-Mi elmegyünk, majd jövünk!-mondta, majd elmentek. Semmi "vigyázz magadra" vagy netalán "ne csinálj semmi rosszat" áh kiszámíthatatlanok a  szüleim. Lementem a konyhába és kinyitottam  a hűtőt. Szomja voltam. Elvettem egy Fantát, majd kinyitottam. Limonádés a kedvencem.. Finom és még hideg is. Visszamentem a  szobámba és kerestem valami felvehető cuccot. Végül sikerült összehoznom valami felvehetőt.  Ki ittam az utolsó cseppet is a dobozból, majd kidobtam. Bementem a szüleim hálószobájába és turkálni kezdtem anyám gardobjában. Megtaláltam álmaim cipőjét amit anya  eldugott, hogy majd a szülinapomra. Hát ezzel elkésett. Vissza dobtam a dobozt és felvettem a cipőt. Felbotorkáltam a szobámba 

a a telefonomért. Kikerestem a névjegyzékben Harry nevét. Kicsöng..

-Haló tessék?-hallottam meg Harry hangját. Úgy látszik az ember gyorsan felejt. Vagy semmit se számítottam neki.

-Harry!-hangom elcsuklott. Azt hittem, hogy ott fogok zokogásba törti. "Soha se  sírj egy fiú után,túl tökéletes voltál számára."-mondogatta a nagyim.

-Jessica!-hangján lehetett hallani, hogy síró görcs kergeti. Néma csend lett.-Felejts el kérlek!-zokogott, majd letette. Megsemmisülve álltam a nappali közepén és egyre tudtam gondolni. Minden fiú ugyan olyan . Lassan letettem az asztalra a telefon és végig gondoltam, hogy mit veszítettem. Elveszítettem egy barátot, egy férfit kit szeretem. Elveszítettem a hitem a szerelem, boldogság felett. Lassan felálltam, majd elővettem a konyhai kést. Régi szép barátom rég láttál?! Gyorsan megfogtam egy kendőt, majd kiszaladtam a  kertbe. Bekötöztem a szemem, majd leültem a fa tövébe.  Mikor Harry közelében voltam soha se  gondoltam volna, hogy újra a "régi" barátommal fogok időzni. Hiányoztam?-jött egy hang  a fejemben. Újra örült lettem.Az emberi lény ugyanis el tud viselni egy hét szomjazást, két hét éhezést, és akár évekig elviseli, hogy nincs fedél a feje fölött, de a magányt nem viseli el. Minden kín és minden szenvedés közül a magány a legrosszabb. Elővettem egy papírt és írtam. 

Harry-nek.

Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden és tűz fut végig testemen. És a hangod zenéje csaknem alélttá tesz, és éget és borzongat, mintha jégdarabbal érintenének. És remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng és bong fülemben, és nem tudom olyankor, hogy mitévő legyek. És könnyek gyűlnek szemembe, de mégis kacagni szeretnék örömömben, és ha beszélni próbálok, reszket a hangom, és valami görcsösen összeszorítja a torkomat, hogy nem bírok lélegezni, s a kín összefacsarja szívemet. És hogy mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom, hogy mikor velem vagy, az az élet, és mikor elhagysz, az a halál.

Igaz nem volt sok mondat de  a  szívemből szólt. Betettem a  borítékba és ráírtam Ha szerettek oda adjátok Harrynek és csak ő olvashatja el!-írtam. Vissza kötöttem a kendőt megfogtam a kést. Nem bírtam.Zokogni kezdtem és minden homályba ment. Elfeledtem Harryt. 

Harry szemszöge:

A szeretet mindent kibír - egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk - és vége?! Vége, örökre?! Soha nem lesz többé?! - Ez felfoghatatlan!Hogy lehettem tuskó, hogy bírtam ott hagyni. Jessica naplóját szorongattam a nappaliba. Mint amikor eltűnt. Nem bírom ki nélküle de tiszteletben kell tartanom a szülőket. Jessica imádja az anyját és kétlem, hogy miattam ott hagyná.Nincsen reménytelen helyzet, csak reményvesztett ember van. Ez pedig nagyon nagy különbség! Amikor valamelyikünk eljut oda, hogy ez a helyzet most reménytelen, az élet reménytelen, ez a kapcsolat reménytelen, azt kellene inkább mondani: álljunk csak meg, olyan hogy reménytelen, nincs! Reményvesztettség van. Én most reményvesztett vagyok, és az a kérdés, hogy mit is kezdjek ezzel. Így rögtön valamekkora szabadsághoz jutok, míg ha átélem, hogy a helyzet reménytelen, akkor minden cselekvőkészségem alábbhagy. Mert azt tudnunk kell, hogy nagyon sajátos módon a reményvesztett pillanatokban is van még lépés. Nem is egy. Nem is kettő.Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!"... Mi ez?! ...Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ...Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok. Össze-vissza van minden a  fejemben. Teljesen oda vagyok Jessicáért de....de nem tudom. Mos mi lesz velem, vele, velünk? -Felálltam, majd rohanni kezdtem az autóhoz. Túl régóta szeretem Jessicát, hogy  ilyen gyorsan elveszítsem.Szerelmes vagyok, és ez mindenem, akár helyes, akár nem, és neki én vagyok minden. Szeretem. Egyek vagyunk, nem lehet mit tenni, semmit sem tehetek, csak ölelni őt örökké. Vele akarok lenni ma, holnap és egész életemben. Amikor a szerelem ilyen erős, ott nincs helyes vagy helytelen. A szerelem egész életedre szól.A hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben. Sokkal jobb érzés, mint amikor dühös voltam rá, vagy ami még rosszabb, amikor nem engedtem, hogy bármit is érezzek iránta. A hiánya az jelzi, hogy szeretem. 

Két óra után:

Villám gyorsan pattantam ki  a  kocsiból.Minél hamarabb lesz az enyém annál jobban fogok örülni. Lassan benyitottam a házba. Senki...síri csend. Felfutottam Jessica szobájába...senki. Kinéztem az ablakon és a kertben ott volt Ő életem értelme. Ötösével vettem a lépcsőket. Mikor kint voltam Jessicánál. Sírnom kellett és nem érdekelt, hogy ki hallja meg. 

-Haló!-hívtam a mentőket.

-Tessék!-halottam egy hangot.

-A barátnőm haldoklik!-mondtam mire megkérdezte a  címet. Gyorsan elmondtam, majd ölembe raktam a vérben ázó lányt. Már én is véres lettem.

-Olyan sok mindenen mentünk túl!-dadogtam. Letöröltem a könnyem ami miatt az arcom is véres lett.Mindenkinek van egy élet-könyve, ahol a sors rója egymás után a sorokat, és más embereket is beleír a sorsunkba, egy-egy oldalt szentelve nekik. Az én könyvemben még a margóra is a te nevedet írta.

 -Szeretlek és remélem, hogy tudod soha se szeretem még senki így ennyire úgy hogy kérlek ne hagy itt engem bármit megadok!-dörgölőztem neki. Alig kapok levegőt, egész lényem meghajol szépsége előtt. Szeméből őszinteség sugárzik, mosolya lecsillapítja a bennem lévő nyugtalanságot. Finom vonásainak láttán meg akartam volna őt védeni saját magamtól. Egy pillanatra gyengédséget éreztem közöttünk. 

-Amerre nézek, lelki sérülteket látok. Mindenki nyavalyog, mert eldobták, elhagyták, kifosztották. De mind újrakezdi. Megpróbálja ismét. Mert hihetetlen, hogy ezen a tetves bolygón ne lehessen legalább néha-néha boldognak lenni.De mi örökre boldogak leszünk Jessica ugye...mi kivételek leszünk!-arcomról lecsurgott a vér könnyeim miatt. Lassan az ajtó felé nézek. Jessica anyja és apja megsemmisülve álltak ott. Szemükbe néztem de most nem érdekeltek. Engem most csak Jessica érdekelt . Tekintetemet arcára vittem, majd megsimogattam a fejét. Öt perc múlva meg is jöttek a  mentősök.

Mesélő szemszöge:

A lányt bevitték a műtőbe. A  tehetetlen fiú fel-le járkált amivel zavarta a lány apját.

-Ülj már le!-ordibálta  a férfi. A  fiú idegesen leült és játszani kezdet az ujjaival. Félt, hogy elveszíti egyetlenét. Félt az élettől az igazságtól, hogy  a  lány szülei nem akarják vele látni a  lányukat. 

Jessica szemszöge:

Hallottam Őt. Itt van. Harry.  Próbáltam kinyitni a szemem de  a  fájdalomtól nem bírtam. Szemhéjam mint a kő úgy nehezedett a szememre. Nem bírtam mozogni. Mintha le lennék kötözve. De nem érdekel. Itt van Harry miattam, miattam jött ide. Szeretem. Örülök, mert az élet gyönyörű, és akkora nap süt az égen, hogy a fényéből jut valamennyiünknek.Eljön egy idő mindenki életében, mikor úgy tűnik, a szeretet elmegy, mikor semmi nem akar jóra fordulni, jön, jön egy idő, mikor nem találod a helyed, minden ajtó, amit kinyitsz, úgy tűnik, az arcodba csapódik. Ekkor kell valaki, akibe kapaszkodhatsz, mikor elhagy minden hited. Számomra Harry egy barát és szívem egy darabja. Nélküle az életet nem bírnám elképzelni. De ha most így bele gondolok akkor olyan lenne a  napom, hogy felkelek reggeli, Facebook, Twitter, kaja, pia, kaja, pia és így tovább míg végül macskás nőként fogok meghalni.

Meleg érintést éreztem a kezemen. 

-Harry!-suttogtam de még nem nyitottam ki a szemem.

-Jessica!-hangja meggyötört hallatszott.-Szeretlek!-bökte ki. Számomra ez a szó semmit sem jelent de egyben a világot. 

-Szeretlek Harry!-erősen megfogtam a kezét, majd rá néztem szemei kisírtak voltak. Soha se  akartam így látni. A fejem sípolni kezdet, majd valami vissza húzott az ágyra. Hallottam ahogy Harry a doktort ordibálta kétségbe esve.

-Szeretlek!-mondtam ki utoljára majd erőn elhagyott. Kezem kiesett Harry kezei közül, majd.......