5.rész

A nap sugarai besütöttek a szobába. Nagy nehezen kinyitottam a szemem. Hát ez nem az én szobám. Hol vagyok? A földön ruhák szanaszét hevertek.Felültem majd a mellettem alszó emberre szegeztem pillantásom.

Óriásit sikítottam fel. Az illető megfordult majd ő is felült.

-Hogy vagy?-kérdezte. Ez az a  fiú a partról.

-A válaszom egyszerű: jól vagyok! -hangsújoztam. Ám közben szívem szüntelen suttogja: minden elmúlt pillanat, minden fájdalom és csalódás ellenére, mos t is épp úgy, épp annyira  fáj mint eddig. Most a világ tele van olyan emberekkel, mint én., magányosak. , hiányzik nekik valaki. Szerelmesek valakibe, akibe nem élnek.Vágyakoznak, álmodoznak, remélnek, minden alkalommal.

-Aha!-bólintott majd kiszállt az ágyból.

-Hol vagyok?-kérdeztem.

-Nálam mivel tegnap azt kérted, hogy ne hívjam fel  a  szüleid így hát nem mondtam el, hogy mi történt csak azt mondtam, hogy át jöttél hozzánk filmet nézni és itt elaludtál!

-Köszönöm!-motyogtam majd felálltam és rögtön el is estem.-Szarul vagy!

-Hát nem és értem miért? talán azért mert legalább meg ittál húsz darab egy literes sört, plusz még egy votkás üveget is  benyomtál!-nevetett, furán néztem rá …és csak nevettem vele.Ott helyben megtörte a hónapoktól tartó "nem nevetek" viszonyomat és elvitte a szívem. megállította ezt a pörgő világot. finoman leemelte a szívemről azt a fekete fátylat, amitől már hónapok óta függtem.

-Látom tényleg jól vagy!-segített lefelé a lépcsőn. Négy szempár ragadt rám. 

-Hali!-köszöntem kivirultan.

-Szia!-köszöntek egyszerre majd szétszéledtek. Felvettem a  cipőm majd elindultam a házunkhoz. Ááá nagyon messzi van.

-Kicsim, hogy vagy?-kérdezte mert a vigyor az nem jött le az arcomról.

-Enyhén agyfasz kerülget már..!-nevettem. 

-Kicsim jönnél velem?-kérdezte apu.

-Persze!-válaszoltam és bementünk a  pincébe.

-Mi történt tegnap?

-Át mentem a fiúkhoz.

-Na persze az igazat.

-Na jó, tegnap megittam az összes sört,votkát és a  zuhanyzóban feküdtem de a göndör fiú át vitt hozzájuk és elaludtam így többet nem bírtam magamnak ártani!-beszéltem.

-Akkor mostantól szoba fogság amíg haza nem megyünk.

-De apa ez szadizmus!-ordibáltam

-Mióta vagy orosz?

-Ááá!-ordibáltam és  felrohantam a  szobámba miközben bevágtam az ajtót.vegyes érzelmek, pont ezt vártam, mégis csalódtam, megint. ijesztő valaki más mondataiban magadra ismerni, és még ijesztőbb magadnak hazudni. kellemetlen, ha a valóság felpofoz. majd holnap, majd jövő héten, majd legközelebb, na persze, majd. valahol mélyen te is tudod, hogy sohasem leszek újra  boldog. Attól még, hogy mosolyt csaltak az arcomra nem fogok újra boldog lenni, vagy szerelmes. Elővettem a pengét amit akkor használtam mikor Mark meghalt. Elkezdtem vagdosni magam nem érdekelt, hogy a  vérem mindent beterít.hogy mit csinálok? várok a semmire! próbálok magamba merülni, felszínre hozni valamiféle értelmet. félek a sötétségtől, félek az igazságtól.Igazából mindentől félek.néha érzéketlen vagyok, legalábbis úgy teszek. félrelököm a dolgokat, úgy teszek mintha nem venném észre, csak hogy ne kelljen velük foglalkoznom. úgy érzem összenyomnak a rám bízott titkok, a problémák, én ott vagyok hogy meghallgassak bárkit, átérzem, de gyakran fogalmam sincs mit mondhatnék. régen talán jobban ment, szívesebben foglalkoztam másokkal, mint magammal, de mára már nem tudok vigasztalni. mégis hogyan osztogathatnék tippeket, ha a saját megoldásaim sincsenek meg? önző vagyok? igen, valamennyire biztosan.Az emberek hitetlenek nem kell törődni velük! tudom, hogy sikerülni fog, kit érdekel, ha senki más nem hisz benne? azért is meg fogom mutatni! magamért és Markért. Szeretném, ha valaki azt mondaná “szeretlek”, én elpirulnék, ő pedig elmosolyodna és magához húzna.Folyton csak rád gondolok, pedig néha nem ártana, ha máson járna az agyam… hiszen te hallott vagy. Én élek te halott vagy. Te nem tudsz vissza jönni én meg....eltudok menni. Csak várj rám ma este együtt leszünk.folyton csak rád gondolok, még elalvás előtt is, remélve hogy legalább az álmaimban velem leszel.Kívánom a közelségedet, és szeretnék minél közelebb kerülni hozzád. Szeretnék újra a  karjaid közt ébredni, együtt disco-ba menni.Folyton rám törnek az elmúlt képek, kínos pillanatok   VELED. De nem tehetek semmit, és nem is szükséges, így szerettél meg így fogsz újra látni.nem tudom, nem, nem, nem. semmit sem. csak várok és várok, túl sok szóismétlés, nyomatékosítás. szóval várok  rád.. ki kéne szednem a lelkem vagy nem is tudom. csak egy kicsit, pár pillanatra, lebegnék a semmiben veled, és az jó lenne, iszonyat jó.szívás, ennyi, az élet nem áll meg.Összetörtem, bezártak, itt nincsen ajtó, nincs kilincs. 

Borzalmas érzés, amikor te bármit megtennél egyetlen egy személyért, hogy vissza jöjjön de nem jön. Telik az idő, és te boldogtalan vagy..mindenki mást elutasítasz, csak mert Ő rá vársz, és csak vársz. Nem érted, hogy miért van az, hogy nem jön vissza..és tudod, hogy    soha  nem jön vissza, de mégis mintha valami azt súgná neked, hogy van remény.Most először éreztem, hogy jogom van a saját szenvedélyem és nem mások kedve szerint élni. Jogom van tévedni is  és merszem is volt, hogy felborítsak magam körül mindent. Legalább egyszer az életben ezt mindenkinek meg kellene lépni, más úgysem fogja megtenni  helyettem .A lehetetlen lehetőség a lehetetlen múló pillanat, a lehetetlen nem létezik!Elegem van ebből az örökös lelki fájdalomból.Egy hatalmas fekete  léggömb vagyok, amit kifújt a szél egy kisgyerek kezéből. rángat a szél, közben egyre magasabbra szállok, míg végül végem lesz… bevallom én is, volt hogy hozzá nyúltam, csak azért hogy végre, el feledjem a múltam…csak a füvet szívtam, nem bírtam  le tenni,két hétig szívtam, és mégsem tudtam feledni…Elő vettem a fekete táskám majd mindent bele dobáltam. Kiálltam az ablak párkányra  és leugrotta  a homokba. Fel futottam az útra majd elindultam a nagy semmi  felé.